Sztehlo Gábor élete

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész öröksége a diakónia, a szeretetszolgálat, a szociális munka számára, hogy munkássága minden szakaszában a teológia mindig gyakorlattá, életközelivé, emberközelivé tudott válni, és fordítva, a gyakorlatból, az életből merített tapasztalatait tudta teológiává, hitről szóló tanítássá formálni. A diakóniát, mint Jézus Krisztus Kezeinek hivatalát írja le az Óvás a belmissziónak hamis elképzeléseivel szemben című írásában, melynek keletkezési dátuma nem ismert. 1957-ben fogalmazza meg, hogy "a diakónia az egyház gyújtópontja. Annak a jele, hogy az egyház élő egyház: a diakónia. Az egyház kocsijának két kereke van, az egyik az igehirdetés, a másik a diakónia és ez a két kerék egy tengelyen forog."[1]( VI. Levél a szolgálatból, 1957. november 5.) Sztehlo Gábor életének fókuszát az istenhit jelentette, a személyisége dinamizmusából fakadóan mindig valamilyen gyakorlati tevékenységen keresztül mutatott meg valamit Istenből a világnak az építkezés, a rászoruló, a társadalom perifériáján lévő ember segítése, a tanítás, képzés formájában.

[1] Sztehlo G. VI. Levél a szolgálatból, 1957. november 5.